Mason, Mason, Mason. Mi még akkor ismerkedtünk meg, amikor a családodat hátrahagyva úgy döntöttél, hogy Floridában versz sátrat, új életet kezdve távol mindentől és mindenkitől. A mi kapcsolatunk egészen furcsán indult, hiszen két ennyire távolságtartó ember mégis hogy a fenében képes egy csapásra legjobb barátokká válni, hogy aztán jóban rosszban kitartsanak a másik mellett? Hát megmondom én, úgy, hogy volt egy közös titkunk és nincs más, ami szentebbül megpecsételne egy barátságot, mint ugyanazon dolog elhallgatása. Ebben vert gyökeret a mi barátságunk, hiszen te sem beszélhettél senkinek sem arról, hogy farkas vagy és én sem szólhattam senkihez sem ebben a témában, ezért aztán mikor az élet összesodort minket, szinte elkerülhetetlen volt, hogy újra ne találkozzunk. Végül egyik találkozó követte a másikat és a bizalmatlanság helyét átvette a barátság, amely azt is megengedte, hogy mindent elmondhass magadról. Ismertem a családod történetét és mindig jókat nevettünk, amikor meséltél az életedről, többet között megemlítve a testvéredet, és annak fiát, a te hőn szeretett unokaöcsédet, Tyler-t. Mikor aztán a fivéred meghalt és te visszautaztál Mystic Falls-ba, igen csak magamra maradtam és te mint jól tudjuk már soha nem tértél vissza, én pedig talán soha nem is tudtam feldolgozni a halálod. Hiszen még hosszú idők elteltével is benne vagy az álmaimban, mintha mondani szeretnél valamit nekem, vagy épp üzenni. A bátyám helyett is bátyám voltál, és még mindig él bennem a remény, hogy talán egyszer újratalálkozhatunk. Szerintem te is örülnél neki, nem de bár?
/